Az ember, ha elér pályája csúcsára és sikeresen veszi az ott elé tornyosuló feladatokat is, megnyugszik, hátra dől a székében, és működteti azt a rendszert, amit hosszú hónapok kemény munkája, sok-sok túlóra és álmatlan éjszaka leforgása alatt fel tudott építeni, és hála a jó égnek sikeresnek is mondható. Egyetlen dologba azonban nem gondol bele, legalábbis én nem gondoltam bele, hogy minden változik. Változik a piac, az igények, ezt minden jó vezető tudja, oda is figyel rá. Változnak a pénzügyi helyzetek és lehetőségek, ez is egyértelmű és folyamatosan kezelendő feladat. Változik a termelés és technológia, az értékesítés, a marketing világ, ez is teljesen egyértelmű, és mind-mind egy-egy szervezeti egység feladataként kezelt tényező.
Változnak azonban a munkavállalók is. Emberileg, személyiségben, motivációban, tapasztalatban egyaránt. Ennek a kezelése a humánpolitikai osztály feladata lenne, azonban ez így sosem lett számukra kiadva, és valljuk meg őszintén nehéz is lenne. Emberek felvétele, papírmunka, jogszabályoknak való megfelelés a feladatkör része, de egyesével a munkavállalók igénye, személyisége, fejlődési igénye egy külön terület kell hogy legyen. Keserves út volt, mire én erre rájöttem.
Az történt ugyanis, hogy egyszerre viszonylag sok volt munkakezdő szakember döntött úgy, hogy mások az igényei, nem kaptak megfelelő motivációt és bizony tovább állnak a vállalattól. Egészen pontosan különböző területekről, összesen közel nyolc ember. Viszonylag gyorsan szükség volt a pótlásukra, mert bizony ez komoly kiesést jelentett, és már tudtam, hogy nem lesz elég erre a saját hr osztályunk, külső segítségre van szükség, valaki olyanra, aki szakmailag tanácsot tud adni a felvételeket illetően, és aki a későbbiekben segítséget tud nyújtani a vállalati coaching és egyéb témákat illetően is.
Ekkor vettük fel a kapcsolatot a Kogwheel szakembereivel, akik nagyon készségesen és még hatékonyabban kezdték meg velünk a közös munkát. Az assessment center segítéségével tökéletes munkavállalókat sikerült találni a megüresedett helyekre, a későbbeikben pedig számos tréninget is lefolytattunk már a segítségükkel. Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon hosszú közös együttműködés kezdődött meg az első közös projekttel, mely akkor talán a vállalati működést segített biztosítani számunkra. Nélkülük bizonyára nagy problémákkal kellett volna megküzdenünk.