Életmentő tipp lehet neked is

Valamelyik nap, mint minden egyes szerdai reggelen elindultam a munkába, és még csak fogalmam sem volt, hogy mi vár rám, nem csak egész nap, de a munkaidő vége előtt is. Én ugyanis nem igazán szoktam előbb elmenni a munkahelyemről, leginkább csak nagyon indokolt esetben, például randi, mozi, színház vagy bármilyen más előadás, amire jegyet kell venni, meghatározott időben kezdődik és nem lehet később érkezni. Ilyen természetesen a családi rendezvény is, de az általában már hétégén van tartva, így hétköznap nem igazán szoktam hasonló okok miatt előbb elmenni, mint amunkaidő vége.

Ezen a szokásosnak tűnő szerdai reggelen pont azon gondolkodtam, hogy csak fél órával kell előbb elindulnom, hogy pontosan odaérjek, ahová a barátaimmal megbeszéltük a találkát, legfőképp azzal a nagyon rég nem látott volt osztálytársammal, aki külföldről érkezik haza és társul a csapathoz egy film erejéig. Már nagyon vártam. Izgatott is voltam és már szinte kilenc órakor számolgattam a perceket, hogy mikor telik már le a nap és a munkaidő egyben. A nap folyamán azonban kaptam egy nagyon sürgős és váratlan tárgyalási feladatot, így ki kellett mennem a városba, és már látható volt, hogy késni is fogok. Amint azonban ezt meg szerettem volna írni a barátaimnak, egészen egyszerűen leejtettem a telefonom és ripityára törtem. A kijelző teljesen használhatatlan volt, és fogalmam sem volt, hogy egyáltalán a belső részek sérültek-e. Egy nagyon gyors huawei szervíz megoldaná a problémám, gondoltam magamban, igen ám, csak sajnos egyet sem ismertem. Hiszen, hogy ismerne az ember egyet is, még bármelyik készülékével nem szorul erre a szolgáltatásra?

Hála a jó égnek, eszembe jutott, hogy az egyik barátomnak is hasonló telefonja van, így hát felhívtam, elmeséltem neki a történetem és megkérdeztem, nem tud-e valami jó lehetőséget ajánlani a szervíz területén. Ő persze rögtön az aondroidszerviz.hu csapatát ajánlotta, hiszen hosszú-hosszú éveken keresztül nem kellett bennük csalódnia.

El is mentem tehát a szervízbe, és nagyon kedvesek és készségesek voltak. Visszafelé fel is vehettem a telefonom, és ugyan az utolsó pillanatban, de tudtam szólni a többieknek, hogy érkezem, csak egy kicsit tovább tart az út, forgalom van és társai. Az este nagyon jól sikerült, a telefonom pedig azóta is tökéletes. A szervíz számát pedig azóta már fejből tudom.

Szólj hozzá!