Játékból valóság – öcsém és a motorozás

A bátyám régen igazi gamer volt. Ezt a kifejezést azokra használják, akiknek a hobbijuk a számítógépes játékokkal való játszás, és igen komoly mennyiségű időt töltenek játékkal.  Eleinte mindenfélével játszott: háborús lövöldözős, stratégiai, építkezős és autós játékokkal is. Ki se lehetett robbantani a szobájából, képes volt akár egy egész hétvégét a gép előtt tölteni és játszani. A kedvencei az motoros játékok voltak, és ezekkel még a mai napig játszik. Mindig is érdekelték a motorok, és nagyon élvezte, hogy korlátok nélkül száguldozhat – a számítógép képernyőjén. Azonban most, hogy már egyetemre jár, kevesebb ideje jut erre a kedvtelésére, mert sokat kell tanulnia, és a szabadidejében szerencsére inkább a barátaival lóg. Persze így is becsúszik néha egy-egy LAN-parti, de már sokkal kevesebb időt tölt a gép előtt görnyedve. Meg persze rájött, hogy a lányok többségének nem igazán érdekfeszítő ez a fajta szórakozás, így ha csajokkal akar ismerkedni, azt nem ezeken a játékokon keresztül fogja véghez vinni, így inkább több hangsúlyt fektet a szociális életére.

Azonban hiányzik neki a dolog, és a fejébe vette, hogy a 22. szülinapjára pénzt kér minden rokonunktól, és elkezd gyűjteni a jogsira és saját mocira. Mondanom sem kell, amikor először felvetette az ötletet, anyukánknak majdnem kihullott az összes haja és nagyon ellenezte az egészet. Apukánk kicsit megengedőbb volt, de ő se örült neki igazán. Úgy voltak vele, hogy jól van, ez egy múló hóbort, majd kinövi a gyerek. Hát, nem nőtte ki, és most, a 23. szülinapja után pár héttel már le is tette a jogsit, és meg is vásárolta élete első motorját. Nagyon szép járgány, meg kell hagyni, fekete és piros színű. Nagyon menőn fest rajta.

Mármint eddig még csak álló helyzetben ült rajta, mert a szükséges felszerelést még nem szerezte be. Egy bukósisakja már van, amit alig használtan, kedvezményes áron tudott megvenni egy ismerősétől, de a többi cucc, mint például motoros kabát, nadrág, motoros kesztyű és csizma még hiányoznak. Ezeket pedig nem akarja használtan megvenni, ami érthető is, hiszen egyrészt az újonnan vásárolt cuccokra van garancia, plusz tovább eltart és az csak és kizárólag az övé, nem koptatja ki előtte más. Ez így viszont nem egy olcsó mulatság, és komoly kutatást igényel, hogy a megfelelő ár-érték arányú szerelést megtalálja az ember.

Szóval Dani elmúlt pár hete erről szólt, hogy felkutassa a megfelelő motoros boltot. Anyáék időközben belenyugodtak, hogy erről nem fogják tudni lebeszélni a bátyámat, így inkább abban segítik, hogy a lehető legbiztonságosabb felszerelést tudja megvásárolni. Mert ugyebár egy ilyen szerkón az életed is múlhat, ha úgy hozza a balsors, hiszen a motorozás nem egy veszélytelen dolog.

Végül múlt héten végre ráakadt Dani a megfelelő oldalra. Ez a Sixgear nevű, magyar márka számára a tökéletes választás. Nekem is megmutatta az oldalt, és a ruhák nem csak minőségükben kifogásolhatatlanok, hanem esztétikusak is. Ráadásul több féle stílus is megjelenik, így a vad motorosok is találnak maguknak menő bőrkabátot, és a szelídebb mocisoknak meg van vászon- és farmerkabát-szerű is.  Ez a választékbőség pedig nem csak a dzsekikre, hanem minden másra is vonatkozik. Szép számmal találhatóak meg a kesztyűk, bakancsok, nadrágok, és minden más, amire egy motorosnak is szüksége lehet. Az árak pedig teljesen korrektek, így végül Dani innen rendelte meg az összes holmit, amire szüksége volt.

Ó, majdnem el is felejtettem megemlíteni, hogy ez egy magyar cég, akik saját maguk tervezik a szettjeiket, a vásárlóik igényei szerint, ami szerintem egy igazán követendő példa minden hasonló cég számára. Ráadásul Daninak az is fontos szempont volt, hogy egy hazai céget támogat a multik helyett.

Nemrég meg is érkezett a rendelése amúgy, minden kényelmes és strapabíró anyagból van, bátyó imádja az összeset. Így most már semmi sem tarthatja vissza a száguldástól – persze csak ésszel! 🙂