Én világ életemben nagyon szerettem a sportokat. Számtalan dolgot kipróbáltam már, a tánctól kezdve, a küzdősporton át, a teniszen keresztül, a röplabdáig szinte mindent. Futni sosem szerettem, nem is tudtam, és most sem mondhatom, hogy annyira jól csinálnám. Biztosan lenne mit alakítani a technikámon is és a kondíciómon is, ám mostanság mégis a kedvencek közé került az akadálypályás terepfutás.
Ehhez azonban már számomra nagyon jól megtervezett, rendszeres és kemény edzésekre van szükség, mert bizony edzettség nélkül én el sem indulok a versenyeken, mert azoknak általában a sérülés a vége. Tudom jól, mert sajnos jártam már így.
Folyamatos személyi edzőt tartani azonban elég nagy luxusnak számít azt gondolom manapság, és hát nem is igazán tudja az ember megfizetni sem, így maradnak azok az elektronikus segítő eszközök, melyek megfelelő értékek mérése által segíteni tudnak nekünk abban, hogy képesek legyünk egy külön edző segítsége nélkül is a megfelelő tartományban a megfelelő edzés elvégzésére. Én az apple watchot választottam, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy szinte minden elektronikus termékem apple. Nagyon szeretem is, és kifejezetten imádon, hogy rengeteg kiegészítő dolog kapható hozzá. Természetesen a leglátványosabb a szíj, amit az ember cserélgetve tudja akár teljesen elegáns formában is hordani az amúgy sportokhoz is tökéletes óráját.
Azt gondolom, hogy ennél nagyobb kincs nincs is, talán csak egy, egy oldal, ahol ezek a kiegészítők nagyon könnyen és maximális biztonsággal megrendelhetők. A https://applewatchshop.hu/ oldalon ugyanis számtalan egészen egyedi termék található, ami nagyon feldobja az órám viselését, legyen szó akár a mindennapokról, akár az edzésekről vagy versenyekről, mindemellett tényleg nagyon megbízható és minőségi termékeket kínáló shop. Mindenkinek csak ajánlani tudom.