Képregény

Superior Spider-Man: Pókember halott, az olvasó meg élvezi

2012 decemberében a Marvel valami olyat tett, ami annak ellenére, hogy rendszeresen megtörténik a képregények világában, mégis meg- és felrázta a Pókember olvasókat: megölték Peter Parkert. A dolog elsőre azért nem tűnik nagy számnak, mert 2011 nyarán már átélhettük ugyanezt, bár akkor még csak a Ultimate univerzum Peter Parkere távozott az élők sorából, és bármily meglepő, a fiatal hős azóta sem támadt fel, és a jelek szerint egyelőre nem is fog. Ez sokak számára ugyan teljesen evidensnek tűnhet, de aki rendszeresen olvas Marvel vagy DC képregényeket (ahol a hősök halála és feltámadása szinte mindennapos), ezen akár meg is lepődhet. Peter Parker azonban nem csak az alternatív Ultimate világban hunyt el, de tavaly télen az eredeti (616-os) Marvel univerzumban is, méghozzá a The Amazing Spider-Man 700. számában. A hálószövő hős halálát régi nemezise, Doktor Octopus hozta el, aki csak úgy tudta legyőzni gyűlölt ellenségét, hogy felcserélte kettőjük tudatát: Otto a fiatal és életerős Peter testébe, Parker pedig Octavius haldokló porhüvelyébe került. Bár Peter mindent megtett azért, hogy a cserét visszafordítsa, végül elbukott: egy akciódús és drámai történet csúcspontjaként távozott az élők sorából. És lehet ez furán fog hangzani, de ennél jobb dolog aligha történhetett volna Pókemberrel.

Tovább

The New 52: Action Comics #1

A DC idén őszre időzített „soft rebootja” sokak számára nem jelent semmit, azonban a kiadó számára igen kemény döntés lehetett, hogy a legrégebben futó amerikai képregényt egész egyszerűen újraindítsa. Nem tévedés, az Action Comics 1938 júniusa óta jelent meg folyamatosan, és összesen 904 számot ért meg, ám a The New 52 névre keresztelt univerzumfrissítés senkivel nem tett kivételt, így szeptember 7-én az Action Comics számozását is “nullázták”, a karakter újraértelmezésének és egy kezdők számára is érthető vonalvezetés ígéretével. Ahogy az a Justice League #1 kapcsán már szóba került, a DC univerzum a Flashpoint hatására teljesen átalakult, s ez nem csak arra adott lehetőséget, hogy a kiadó teljesen új olvasóközönséget szólítson meg, de arra is, hogy a karakterek egy részét némileg átértelmezzék. Ez utóbbi kategóriába tartozik maga Superman is, akinek a szerepét jócskán átformálták a The New 52 keretén belül.

Tovább

The New 52: Justice League #1

A korábbi bemelegítést (Flashpoint #1-5) követően a mostani bejegyzéssel veszi kezdetét a The New 52 sorozatunk, amelyben az augusztus 31-én bekövetkezett DC Comics „soft reboot” eredményét veszem sorra – legalábbis egy részét. A The New 52 nem véletlen névválasztás a DC részéről, ugyanis 2011. őszén összesen 52 új képregényt indítanak útjára az #1-es számtól. Érthető okokból (nem nyertem a lottón) ezen blog keretében nincs lehetőségem az összes bevizsgálásra, így csak a – számomra – legérdekesebb címeket veszem majd sorra, kezdve a Justice League #1-el.

Tovább

Haviosztás: Flashpoint (The New 52)

2011. augusztus 31. sok szempontból is mérföldkő volt az amerikai DC Comics kiadó számára, hiszen megjelent a Flashpoint nevű minisorozat 5. része, amely lezárt egy jelentős korszakot a DC szuperhősök univerzumában, illetve megjelent a Justice League 1., amely a Flashpointtal ellentétben egy egészen új világ alapjait fekteti le, arról nem is beszélve, hogy ettől a naptól minden képregényük egyszerre elérhető printben és digitálisan is. Elsőre úgy tűnhet, hogy egy teljes relaunch zajlott le a DC Univerzumban, azonban erről szó sincs, annak ellenére, hogy a kiadó újraindította az összes képregényét (még a legrégebbi Action Comicsot és a Detective Comicsot is), számos korábbi, nagy horderejű történet része maradt az aktuális kánonnak. A jelenlegi és elkövetkezendő Geek Life posztokban konkrét képregényeket megvizsgálva elsősorban igyekszem megvilágítani, hogy pontosan mi is történik Superman és Batman világában, másodsorban szeretnék kedvet csinálni az újraindított képregények elolvasásához.

Tovább

Képregényolvasás digitálisan: Pro és Kontra

Hazánkban is egyre népszerűbbek az ebook olvasók, és egyre többen választják a digitális köteteket a papíralapú olvasmányok helyett, a háttérben pedig a kiadók részéről megy a „találgatás”, hogy akkor mit is kezdjenek a könyvkiadás digitális szegmensével. Viszont nem csak a „könyviparban” aktuális ez a kérdés, hanem egy másik „papírgyökerű” kiadványtípus, a képregény esetében is, és ezt a témát igyekszem most egy kicsit körbejárni, szigorúan felhasználói szemmel, pro és kontra összeszedve az érveket a digitális képregényeket illetően.

Tovább

Haviosztás (július)

Valószínűleg nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy rajongok a képregényekért, hiszen itt a blogon, a képregény tag alatt is jó pár rajzolt történetről esett már szó. Viszont nem csak a hazánkban megjelent képregényeket gyűjtöm, hanem évek óta, hónapról-hónapra vásárolok „eredeti” füzeteket is, jobbára olyan sorozatokat, amelyek kapcsolatban vannak a kedvenc karakteremmel, Pókemberrel. A korábbi blogomban már volt egy külön téma a frissen vásárolt képregényfüzeteimnek haviosztás névvel, ám egy idő után leálltam az „értékelésekkel”. Ezt a régi „hagyományt” igyekszem „újraéleszteni”, és mostantól itt a Geek Life-on igyekszem minden hónapban beszámolni a friss szerzeményeimről. A korábbi évekhez képest most kevesebb ongoing sorozatot gyűjtök, de már érik bennem egy vérfrissítés gondolata, azonban addig is, lássuk annak a két szériának a legújabb részeit, amelyeket ma vásároltam meg a kedvenc képregényboltomban.

Tovább

X-Men: First Class – bakik a történetben

2011. június 2. óta játsszák a magyar mozik az X-Men: First Class (magyarul X-Men: Az elsők) című filmet, amely egyértelműen az “eredeti” X-Men trilógia előzményéül szolgál, s habár Hollywoodban igyekeznek elfeledkezni az X-Men Origins: Wolverine című különálló Rozsomák filmről, azért ha tetszik, ha nem, az a mozi is  filmes X-Men univerzum része. Habár az X-Men: First Class gyártási költsége nem ismert, annyi bizonyos, hogy az elköltött dollárok valahol a 100 millió környékén lehetnek, s jóhiszeműen azt gondolhatnánk, hogy ennyi pénzből sikerül olyan forgatókönyvet (is) összehozni, amely figyelembe veszi az első három X-Men filmet és Rozsomák külön moziját. Nos, nem feltétlen. Ezt támasztja alá mostani bejegyzésünk is, amely olyan bakikat tartalmaz, amelyek felett nagyvonalúan el lehet ugyan siklani, de egy képregény- és filmrajongó geek szemét mégis szúrják. FIGYELEM! Az írás további része akár SPOILERES is lehet, csak akkor olvasd el, ha már láttad a filmet vagy ha egyáltalán nem is érdekel.

Tovább

Y, Az utolsó férfi – Ciklusok

Alig pár napja, hogy egy képregényes mérföldkő hazai kiadását mutattuk be a Geek Life-on, és máris egy újabb nagysikerű rajzolt történet magyar megjelenéséről van lehetőségünk írni. Az Y, az utolsó férfi (Y, The Last Man) 2002-ben indult képregénysorozat, amely összesen hatvan számot élt meg, és egy olyan világot mutat be, ahol egy dögvésznek köszönhetően az összes Y-kromoszómával rendelkező lény azonnal meghalt, leszámítva Yorick Brownt és kismajmát, Ampersandet. Már eleve a történet is meglehetősen egyedi, azonban a képregény hazai megjelenését az is különlegessé teszi, hogy a Kingpin kiadó nem először próbálkozik a sorozat hazai kiadásával, sőt, egy példátlan rajongói összefogás nélkül nem is valósulhatott volna meg a Ciklusok alcímmel ellátott kötet megjelenése.

Tovább

Élőhalottak – The Walking Dead magyarul

Nem is olyan régen már volt szó itt a blogon a The Walking Dead képregényről, annak apropóján, hogy az év elején képregényes berkekben felröppent a pletyka, miszerint hamarosan hazánkban is kiadásra kerül az Eisner-díjjal kitüntetett és időközben már tv-sorozattá is adaptált zombis képregényfolyam. A szóbeszéd legnagyobb örömünkre  a tavasz közepén kézzelfogható valósággá érett, hiszen a Képregény.hu kiadásában a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra megjelent az első, magyarul Élőhalottakra keresztelt The Walking Dead kiadvány, amire mi annak rendje és módja szerint azonnal le is csaptunk, hogy most be is mutathassuk ennek a maga nemében zseniális képregénynek a hazai kiadását.

Tovább

The Walking Dead

Tavaly a sorozatrajongók egy teljesen új szériával ismerkedhettek meg, ez volt a The Walking Dead, amely egy zombifertőzés utáni világba kalauzolta el a nézőket. A sorozat meglehetősen komoly sikereket ért el kábeles viszonylatban, így már készül a második évad, mi pedig itt a Geek Life-on a széria alapjául szolgáló képregényt mutatjuk most be egy kicsit részletesebben.

Tovább
Page 1 of 212