LEGO 75054 – AT-AT

Felnőttként legót gyűjteni elég hálás dolog, hiszen nem kell a karácsonyra és szülinapra várni, hogy “beessen” még egy doboz, ha építeni támad kedvem, akkor csak besétálok egy boltba, és leemelem a polcról az egyik szimpatikus szettet. Már gyerekként is imádtam a dán építőjátékot (persze ki nem?), és 2009 végén csábultam el újra, azóta pedig rendszeresen bővítem a gyűjteményemet. Az első Star Wars készletemet 2010-ben szereztem be, és azóta is mindig lelkesen figyelem, hogy a LEGO milyen újabb (vagy korábban már kiadott, de átdolgozott) készletekkel rukkol elő. A második trilógiát sosem kedveltem, így a klónháborús készletek hidegen hagytak, viszont a klasszikus sorozat járműveire szinte mindig lecsaptam. Így lett X-Wingem, Tie Fighterem, ugyanez Darth Vaderes kiadásban, AT-ST lépegetőm és egy hatalmas Millenium Falconom. 2014 pedig remek év a magamfajta gyűjtőknek, hiszen idén a LEGO rengeteg klasszikus járművet megjelentetett, a Snowspeedertől a B-Wingen át egészen egy csillagrombolóig és az AT-AT lépegetőig. Ez utóbbiról (LEGO 75054) szól ez a poszt.

LEGO 75054 – AT-AT

Az AT-AT lépegető már a filmekben sem számított egy aprócska járműnek, és a LEGO változat szintén nem nevezhető kicsinek. A 75054-es készlet egy meglehetősen méretes dobozban érkezett, 5 minifigurával (3 rohamosztagos, egy tiszt és egy pilóta) és 1138 elemmel a belsejében. Habár a csomagolás képei alapján könnyen úgy tűnhet, hogy ez a készlet nagy szürke elemekből áll össze, a helyzet az, hogy a 48 x 37.8 x 7.1 centis lépegető összerakása kifejezetten pepecselős időtöltés, köszönhetően a kívülről nem látható részleteknek.




A csomagban hét számozott tasak, illetve két vaskos útmutató kapott helyet, és az építés akár négy órát is igénybe vehet. Első körben a gép hasát kell összeilleszteni, aztán jön a far és a nyak, ezt követően a tető, a lábak, az oldalsó borítás és végül a pilótafülke. Kezdéskor olyan érzésünk lehet, mintha egy Technic készlettel foglalkoznánk, hiszen jó pár lyukacsos elem és kis kiegészítő fordul meg a kezeink között — nem véletlen egyébként, hogy a csomagot 9 éves kortól ajánlja a LEGO, hiszen az összerakás még a gyakorlott legósoktól is komolyabb odafigyelést igényel. A szett belsejében megbúvó technikásabb építési megoldásoknak köszönhető egyébként, hogy a lépegetőnk végül kellően stabil lesz, jól elhelyezett súlypontokkal, így nem kell attól tartanunk, hogy összecsuklik, ha valaki játszik vele.


A sok szürke elem elsőre kissé monoton építést sejtet, ami nem feltétlenül igaz, ámbár kétségtelen, hogy az ugyanolyan láb- és talprészek összeszerelése negyedszerre már nem olyan szórakoztató. Szerencsére mindezért kárpótol a végeredmény, ami élőben sokkal jobban néz ki, mint a dobozon látható képek. A lépegetőnek a minifigurákra szabott mérete ellenére is megmaradt a filmekből ismerős robosztussága, a lábak természetesen hajlíthatóak és mozgathatóak, a gép hasa mindkét oldalon felnyitható, telepakolható rohamosztagosokkal, és ott van még a mozgatható és kinyitható, nem mellesleg eszméletlenül részletes pilótafülke, ahová két minifiget is simán be lehet ültetni. Hiába leszek lassan 33 éves, a LEGO mérnökeinek munkája ezúttal is lenyűgözött, és hosszú percekig csodáltam a filmekben látottakhoz abszolút hű kialakítást és az emellé társuló játszhatóságot. Gondoljatok bele, hogy egy gyerkőc mit érezhet, mikor összerak egy ilyet…

APRÓSÁGOK

A gép hasa és a pilótafülke kinyitható, a lábak rendeltetésszerűen mozognak és a lépegető feje is pont úgy mozgatható, ahogy azt a filmekben láttuk. Viszont ez még nem minden, hiszen a jármű hasán egy csapóajtó is helyet kapott, amit a far részen található kis tengellyel lehet aktiválni. Ezen felül a pilótafülke alján találhatunk rugós “sugárvetőket”, a LEGO egyik legújabb megoldását, amivel a vásári műanyag pisztolyok mintájára tényleg kilőhetők a piros energianyalábok.




Összességében imádom a készletet, egyedül a pilótafülke egyes megoldásaiba tudnék belekötni: egyrészt az egész kabint mindössze négy pont rögzíti a nyakhoz, így a játék hevében ez könnyen leeshet, illetve a fülketető felnyitása is kicsit macerás, főleg ha elforgatott állapotban van a fej — ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy nem kinyitjuk a tetőt, hanem egész egyszerűen leszedjük a testről. Erre azért egy picit jobban is figyelhettek volna a LEGO szakemberei.

MUST HAVE

A vásárlás előtt hetekig szemeztem a LEGO 75054-gyel, hiszen az ára elég borsos (nagyjából 35.000 Ft a hazai LEGO Store-okban), de miután összeraktam, minden kétségem elszállt a gyűjteményem új darabját illetően. Elképesztően részletes, hihetetlenül jól néz ki, és ezúttal sem csak egy makettet kapunk, hanem egy olyan Star Wars készletet, amivel egy gyerkőc órákig elszórakozhat. Az összerakása nem gyerekjáték, a készlet tele van ötletes megoldásokkal, és jár hozzá 5 minifigura. Plusz egy A1-es méretű poszter, ami a Hoth-i csata egy jelenetét ábrázolja, olyan remek kivitelben, hogy még én is elgondolkodtam azon, hogy kiteszem a falra. Szóval az új AT-AT tényleg remek vétel, nem olcsó mulatság, de minden egyes kockája megéri az árát!

Kommentek: