Kubrick figurák

Geek lévén elég sok dolgot gyűjtök: DVD-ket, videojátékokat, képregényeket, Legót és természetesen szeretem a mindenféle “bábukat”, szobrokat és figurákat is. Habár túl sok nincs a birtokomban, a kedvenceim a Kubrick figurák, amelyeknek a létezéséről nagyon kevesen tudnak a környezetemben, leginkább annak köszönhetően, hogy hazánkban nem, vagy csak nagyon korlátozott módon lehet vásárolni ebből a termékből. A Kubrick figurákat nagyon sokan összetévesztik a Legó minifigekkel, és a jelen poszt célja, hogy egy kicsit gatyába rázzam a dolgokat, konkrétan, hogy bemutassam, mi fán is terem a Kubrick.

A Kubrick a japán MediCom játékvállalat egyik termékcsaládja, s a név hallatán nem véletlenül asszociálunk azonnal Stanley Kubrickra, ugyanis a cég a rendező iránti tiszteletből nevezte így el a 2000-ben indult vonulatot, sőt a játék logóját is a rendezőzseni Mechanikus Narancs című munkája ihlette. Viszont a Kubrick ezzel együtt “beszédes” név is, hiszen a japán kyu (jelentése: kilenc) és az angol brick (a “szakzsargonban” a Legó egyes elemeit nevezik így) szavakból tevődik össze. Ez a név utal a figurák sablonjára, ami egy tömb-jellegű, teljesen szimpla embertorzó, amely kilenc különböző részből épül fel: fej, test, csípő, két kar, két kéz és két láb. A Kubrick figurák három méretben készülnek: 100% (6 cm), 400% (24 cm), 1000% (60 cm) — ezek közül a hat centis változat a legelterjedtebb, és érdemes tudni, hogy a figurák strapabíró, minőségi műanyagból készülnek (ami tetten is érhető az árban). Az, hogy az emberek hajlamosak a Kubrick figurákat összekeverni a Legó figurákkal, nem egészen véletlen, ugyanis a termékcsalád atyja, Tatsuhiko Akashi (aki egyben a MediCom alapítója és elnöke) egy korábbi Lego alkalmazottal közösen tervezte meg a figura alapjait.

A Kubrick különlegessége, hogy a figurák nem tömeggyártásban, hanem limitált kiadásban készülnek és egy-egy széria sosem kerül újrakiadásra, éppen ezért kifejezetten (felnőtt) gyűjtőknek készülnek. A sablonnak köszönhetően a Kubrick figurák bármik lehetnek, és a MediCom nem is saját “univerzummal” csábítja a vásárlókat, hanem jobbára licencelt hősöket ad ki ebben a sajátos “tömb-figura” formában. Az első széria a Neon Genesis Evangelion alapján készült, és az azóta eltelt közel 11 évben megszámlálhatatlanul sok más sorozat látott napvilágot “Kubrick formában”. Képregények, filmek, rajzfilmek, videojátékok, híres emberek alapján. Legyen szó akár a Terminátorról, Marvel és DC képregényhősökről, a Tronról, a Grand Theft Autoról, a Haloról, Miki Egérről, vagy éppen a Beatlesről, mindegyiküknek létezik Kubrick változata — igaz ugyan, hogy ezek kereskedelmi forgalomban jobbára már nem kaphatóak, csak különböző aukciós oldalakon lehet rájuk lecsapni, mindenféle horribilis árakon.

A MediCom nem csak abban játszik rá a gyűjtési lázra, hogy az egyes Kubrick szériák csak limitált kiadásban, adott ideig érhetőek el, de a Kubrick szériák általában “blind-box” kiszerelésben kerülnek a boltokba, azaz a vásárló zsákbamacskát játszik, nem tudhatja, hogy az adott szériából pontosan melyik figurát szerzi éppen be. Egy széria általában egy téma 5-6 különböző figuráját tartalmazza, és a kereskedőkhöz 4*12-es összeállításban (master case) érkeznek a Kubrick dobozok. Az egyes szériákban található figurák nem csak a külsejükben, de a gyakoriságukban is különböznek: egy szérián belül találhatunk: sima, ritka és nagyon ritka figurákat, a blind-boxokon sokszor fel is van tüntetve, hogy hány százalék esélyünk van megtalálni egy adott figurát egy 4*12-es master case-ben. Egy 12-es csomagban általában 1-1 darab kap helyet az első három figurából, 2 a negyedik figurából, 3 az ötödik figurából és 4 a hatodik figurából. Ennek köszönhetően egy 48 darabos master case-ben összesen 4-4 darab lesz az első három figurából, 8 a második figurából, 12 az ötödik figurából és 16 a negyedik figurából. Ebből következik, hogy az első három figura a nagyon ritka, a negyedik a ritka, míg az ötös és hatos figura a sima, azaz statisztikai alapon ezek megvételére van a legnagyobb esélyünk. És ezzel még nincs vége…

…ugyanis vannak olyan Kubrick sorozatok, amelyekben találhatunk “chase figurákat”, amelyek olyan ritkák, hogy még a blind-boxon sincsenek feltüntetve, és a gyakoriságuk elérheti az 1:48-as vagy az 1:96-os arányt is, ami azt jelenti, hogy ezek a “hajszolt figurák” esetenként csak egyszer fordulnak elő egy master case-ben, de akad olyan eset is, hogy két master case-re jut egyetlen darab. Persze a Kubricknak vannak olyan kiszerelései is, ahol pontosan lehet tudni, hogy mit vásárolunk, hiszen ablakos kiszerelésben is jelennek meg a csomagok, de az igazi “Kubrick-érzés” az, mikor izgatottan bontjuk a dobozt, abban bízva, hogy valamelyik ritka figurát találjuk a belsejében.

Habár a Kubrick figurák iránt világszerte igen nagy az érdeklődés, a MediCom elsősorban a Japán piacra koncentrál, így a figurák beszerzése – főleg hazánkban – igencsak macerás és olykor igen-igen költséges vállalkozás. A figurák ára amúgy is igen borsos (2000-6000 Ft), és sokszor erre még rengeteg plusz (szállítási) költséget is rá kell számolni. Viszont a Kubrick hatalmas előnye, hogy egyedi, ritka, és igen nagy esélyünk van rá, hogy a MediCom kínálatban megtaláljuk a rajongásunk tárgyait Kubrick formában.

Kommentek: