Haviosztás (július)

Valószínűleg nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy rajongok a képregényekért, hiszen itt a blogon, a képregény tag alatt is jó pár rajzolt történetről esett már szó. Viszont nem csak a hazánkban megjelent képregényeket gyűjtöm, hanem évek óta, hónapról-hónapra vásárolok „eredeti” füzeteket is, jobbára olyan sorozatokat, amelyek kapcsolatban vannak a kedvenc karakteremmel, Pókemberrel. A korábbi blogomban már volt egy külön téma a frissen vásárolt képregényfüzeteimnek haviosztás névvel, ám egy idő után leálltam az „értékelésekkel”. Ezt a régi „hagyományt” igyekszem „újraéleszteni”, és mostantól itt a Geek Life-on igyekszem minden hónapban beszámolni a friss szerzeményeimről. A korábbi évekhez képest most kevesebb ongoing sorozatot gyűjtök, de már érik bennem egy vérfrissítés gondolata, azonban addig is, lássuk annak a két szériának a legújabb részeit, amelyeket ma vásároltam meg a kedvenc képregényboltomban.

 

Ultimate Spider-Man #159-160: Death of Spider-Man

Az öt részes, Death of Spider-Man névre hallgató Ultimate Spider-Man történet a végéhez érkezett, és a 160. számmal nem csak a Ultimate világ Pókemberének, de a sorozatnak is vége lett. Habár az elmúlt években hatványozottan bebizonyosodott, hogy a Marvel és DC képregényekben egy hős halálának nincs sok jelentősége, ennek ellenére úgy tűnik, hogy az alternatív Peter Parker most végleg (de legalábbis jó hosszú időre) eltávozott közülünk. Hiába azonban a „sokkoló” képregénytörténeti momentum, ha maga az öt részes sorozat és a finálé nagyjából annyira hatásos, mint egy szerda esti Barátok közt epizód. Alapvetően nem tartom rossz írónak Brian Michael Bendist, de a Pókember halálát feldolgozó története nagyjából egy nagy nulla.

 

Már eleve a felütés nevetségesen sablonos: Peter legnagyobb ellenfelei, élükön a Zöld Manóval (újra) megszöknek és hősünk után vetik magukat. A hálószövő minderről tudomást is szerez, és elindul, hogy biztonságba helyezze szeretteit, ám pechjére útközben belekeveredik egy szuperhős-viszályba is, minek következtében meglövik, aztán ezen súlyos sérüléssel kell szembenéznie a legkeményebb ellenfeleivel. Végül persze győzedelmeskedik, de a csetepaté végén bele is hal a küzdelemben szerzett sebekbe. Pókember halálánál valami különlegesre, monumentálisra, megdöbbentőre várnék (vágynék), erre egy borzasztóan közhelyes, és cseppet sem izgalmas balhé végén a hős belehal a sérüléseibe a külvárosi gyepen. Az eredetiséget minden szinten (alapkonfliktus, dialógusok, motivációk, a főhős, az ellenfelek és a család motivációi) mellőző történet mellett sajnos a rajz is középszerű, hiába tért vissza Mark Bagley, már csak árnyéka egykori önmagának, a munkája erőtlen és teljesen átlagos, lényegében “tökéletes” párja az írói munkának. A Death of Spider-Man összességében egy igen minden szinten jellegtelen karakterfinálé lett, a világ egyik legnépszerűbb szuperhőse (az alternatív világ ellenére is) jóval többet érdemelt volna ennél.

 

A Ultimate Spider-Man #160 egyébként speciális védőfóliában érkezett, s mivel két hete már letöltöttem a digitális változatot iPadre, így fel sem bontottam a csomagot, hátha egy idő után érni fog valamit az érintetlen kiszerelés.

 

Amazing Spider-Man #664: The Return of Anti-Venom #2

Jó ideje nem vagyok nagy rajongója az Amazing sorozatnak, azonban már olyan régóta gyűjtöm ezen széria füzeteit, hogy egész egyszerűen az elmúlt években szerzett sok csalódás ellenére sem vagyok képes rászánni magam a sorozat lemondására. Ennek következtében sokszor puffogok olvasás közben, hogy már megint mi ez a hulladék, amiért pénzt adtam, olykor-olykor pedig kellemes meglepetésben van részem. Mint most, a legutóbbi két szám, de főleg a #664-es füzet esetében. A két részes The Return of Anti-Venom ugyan nem nevezhető egy világmegváltó kalandnak, mondhatni közepes a széria “aranykorához” képest, de az elmúlt évek és hónapok borzalmaihoz képest még így is kellemes olvasmány, hiszen megvan benne minden ami egy szuperhősös füzetet élvezetessé tesz.

 

A történetben ismét feltűnik két korábban elhanyagolt karakter (Mr. Negative és Anti-Venom – utóbbi a különös módon jó útra tért Eddie Brock egészen új képességekkel), a sztori elemei jól vannak adagolva, nem csak a címszereplő van a középpontban, hanem bőven jutott energia a mellékszereplőkre és hősünk civil életére is, ám nyoma sincs felesleges terjengősségnek, mindennek helye és szerepe van, így egy kellően feszes, poénokkal és akcióval megtűzdelt cselekményt kapunk, ami ügyesen kezeli a Pókember-univerzum új karaktereit, miközben szépen visszautal az évekkel ezelőtti eseményekre is, ezzel adózva a régi rajongók és a sorozat múltja előtt. Dan Slott és Christos Gage munkája nem kiemelkedő, de abszolút élvezetes, és kerülnek minden olyan hibát, ami miatt az elmúlt időszakban egyre gyengébb lett az Amazing-füzetek színvonala. A karakterek nem csak lógnak a levegőben, változás megy végbe minden fronton, legyen szó akár Pókember és egykori nemezise, Eddie Brock kapcsolatáról, Peter Parker szerelmi életéről vagy éppen az új munkahelyéről. És tényleg nem csak a hálószövő, de a többi jelentős karakter is kellő figyelmet és kidolgozott szálakat kap: May néni, Charlie, Watanabe százados, a Daily Bugle munkatársai végre nem csak kötelező kellékek a történetben, hanem rendesen megírt helyük és szerepük van, az olvasó érzi, hogy egy nagyobb egész egy szeletét kapja, újra érződik, hogy van folytonosság, újra működnek azok az elemek, amelyek okán hosszú évekkel ezelőtt megszerettem a Pókembert és az Amazing sorozatot.

 

Korábban pár havonta váltogatták egymást az írók, minek köszönhetően olyan érzésem támadt, mintha negyedévente újabb és újabb miniszériát olvasnék, és nem egy valódi sorozatot. Szerencsére ennek vége, s ugyan Fáklya halála után volt néhány bosszantóan gagyi füzet (Pókember tagja lett a Fantasztikus Négyesnek, és ez a helyzet pár szám (#657-662) erejéig az Amazing-füzetekre is kifejtette a hatását), most ismét várom a folytatást, és bízom benne, hogy Dan Slott hozza, esetleg túl is szárnyalja a jelenleg produkált színvonalat.

Kommentek: