GTA V videócsokor

Habár a GTA V körüli őrület már jócskán lecsengőben van, ennek ellenére úgy döntöttem, hogy az Assassin’s Creed IV-es videócsokorhoz hasonlóan a szeptember 17-én megjelent Grand Theft Auto V-ből is készítek egy összeállítást, hiszen a program kézhezvételét követően jó pár érdekes pillanatot rögzítettem a játékból. A tovább gombra kattintva ezekből kaphattok egy ízelítőt, és már most szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy az új életre kelt blog természetesen nem csak ilyen videós tartalmakból fog állni. Türelem.

GTA V – MELLÉKKÜLDETÉSEK

A GTA V egyik legjobb része, hogy a játékost egy elképesztően nagy, és szabadon bejárható világ várja (gyakorlatilag egy teljes állam), ahol a fő történet küldetései mellett számos opcionális misszió is várja a felhasználókat. Ezek között akadnak teljesen őrült, és egészen hétköznapi feladatok is. A következő videó az utóbbira remek példa, hiszen a Franklin névre hallgató karakterrel járom San Andreas utcáit, méghozzá egy vontatós kocsival, amivel mi mást is lehetne csinálni, mint elvontatni az autókat.

GTA V – EGY KIS REPÜLÉS ÉS EJTŐERNYŐZÉS

Ahogy azt az előző videónál is említettem, a GTA V egyik legjobb tulajdonsága a szabadság, őrület, hogy mi mindent lehet megcsinálni a játékban. A rengeteg lehetőség közül az egyik kedvencem, hogy bármikor repülő járműre (helikopter, kétfedelű, vadászgép, kisebb gépek) lehet pattanni, be lehet járni a térképet, és ha meguntuk a repkedést, akkor egy gombnyomással ki lehet ugrani, aztán ejtőernyővel szépen földet lehet érni. Ez elsőre talán nem hangzik túl érdekesnek, de a játékban remek élmény. Ezt mutatom be a következő videóban:

GTA V – ŐRÜLT FŐKÜLDETÉSEK

Amellett, hogy a játékban tényleg szinte határtalan szabadság vár ránk, a központi történet is nagyon szórakoztató, és bár maga a GTA V sztorija ezerszer látott sablonokból építkezik, ennyire eszement, ennyire őrült küldetésekkel csak nagyon ritkán találkozhatunk videojátékban. Az egyik kedvencem, mikor le kell lőnünk egy sugárhajtású gépet az égről, majd Trevorral végig üldözzük a zuhanó repülőt a fél államon, hogy még a rendőrség és a tűzoltók előtt érjünk a földetérés helyszínére.  Ez már leírva is elég érdekesen hangzik, de ebben a videóban meg is nézhetitek:

 
Ezek a videók persze még csak a jéghegy csúcsát képezik, alig adnak vissza valamit abból, amit a végleges játék nyújt a felhasználók számára. Jómagam a GTA IV-ben elég nagyot csalódtam, nem tudtam megbékélni a karakterekkel, főleg a főhőssel, de a GTA V szinte azonnal beszippantott és első körben közel 40 órát töltöttem vele, és ez még csak a fő szál végigjátszása volt, nagyon messze vagyok még a 100%-os végigjátszástól. Ami a lényeg, hogy melegen ajánlom a játékot mindenkinek, és nem csak azoknak, akik imádják a Grand Theft Auto-sorozatot, de azoknak is, akik szeretik a rengeteg lehetőséggel kecsegtető sandbox játékokat.
 

TOVÁBBI GTA V VIDEÓK:

 
A posztban látható videókat Xbox 360 konzolon rögzítettem, 720p felbontásban, az AVerMedia Live Gamer Portable nevű eszközével.

Kommentek: