Képregények

LEGO Bat Family

A LEGO Avengers és a LEGO Justice League után maradtam a DC-s vonalon, és készítettem egy LEGO Bat-family csoportképet is, amin a Sötét Lovag legközelebbi társai, mondhatni családtagjai kaptak helyet. A minifigek egy részének (Batman, Damien, Batgirl, Nightwing) összegyűjtése nem okozhat gondot, hiszen kifejezetten új és nem is feltétlenül drága szettekben kaptak helyet, viszont a képen látható Robin már nem ilyen egyszerű dolog, ő ugyanis nem szerepel egyetlen 2014-es LEGO-készletben sem, így egy kicsit messzebbre kell visszanyúlni a beszerzéséhez, és a vásárlást tovább árnyalja, hogy a Denevérember társa nem a legolcsóbb csomagokban kapott helyet, ráadásul ezek a készletek már kezdenek kikopni a piacról.

Tovább

Pókember képregények Magyarországon

Pókember elég gyakori szereplője a blognak, ami két okra vezethető vissza: egyrészt ő a kedvenc szuperhősöm, így szívesen foglalkozom vele, másrészt ő az egyetlen olyan karakter, akivel folyamatosan lehet foglalkozni magyar vonatkozásban, hiszen immár 25 éve jelen van a hazai piacon, persze kisebb-nagyobb megszakításokkal. A hálószövős képregényfüzetek történetéről korábban már volt egy összefoglalóm, így abba nem másznék bele újfent, inkább a jelenre koncentrálnék, ugyanis a Kingpin Kiadónak hála ismét rendszeresen kapható Pókember képregény hazánkban. Méghozzá nem is egy.

Tovább

LEGO Justice League

Pár nappal ezelőtt összeraktam a LEGO gyűjteményem minifiguráiból egy Avengers csapatot, és ezt követően úgy döntöttem, hogy a DC Comics szuperhős kompániája sem maradhat ki a jóból, úgyhogy feltúrtam a készleteimet és összehoztam egy LEGO Justice League fotót is. Ezzel az összeállítással persze koránt sem volt olyan könnyű dolgom, mint a Bosszúállókkal, ugyanis a Marvel hőseivel ellentétben hivatalos Igazság Ligája készletek nem kerültek kiadásra, így a különböző LEGO Batman csomagokból kellett összevadászni a karaktereket. Sajnos a csoport az előző oknál fogva nem is lehet teljes (Kiborg, Zöld Lámpás és a Martian Manhunter nagyon hiányzik), de az öt legalapvetőbb figurát azért így is sikerült egy képre állítani.

Tovább

Peter Parker áprilisban feltámad

Korábban egy részletesebb blogposztban már foglalkoztam Peter Parker halálával (The Amazing Spider-Man #700), és az azt követő remek képregénysorozattal, amely a The Superior Spider-Man címet kapta. Röviden arról van szó, hogy Pókember és Dr. Octopus még vív egy utolsó nagy csatát, ám egyáltalán nem úgy, ahogy azt az olvasó alapból elvárná. Otto fondorlatosan kicseréli a tudatát Peterével, így ő kerül a fiatal testbe, míg Pókemberünk benn ragad ősellenségének haldokló porhüvelyében, és az említett harc végén ki is leheli a lelkét. Ezt követően Octavius elkezdi élni Peter és Pókember életét, és ezzel útjára indult az elmúlt évek egyik legjobb szuperhős képregénye, a The Superior Spider-Man. A jóvilágnak azonban lassan vége, hiszen a Marvel ma hivatalosan is bejelentette, hogy Peter Parker áprilisban feltámad, azaz kevesebb, mint másfél év után az eredeti Pókember visszatér, hogy elfoglalja az őt megillető helyét a Marvel univerzumban.

Tovább

Superior Spider-Man: Pókember halott, az olvasó meg élvezi

2012 decemberében a Marvel valami olyat tett, ami annak ellenére, hogy rendszeresen megtörténik a képregények világában, mégis meg- és felrázta a Pókember olvasókat: megölték Peter Parkert. A dolog elsőre azért nem tűnik nagy számnak, mert 2011 nyarán már átélhettük ugyanezt, bár akkor még csak a Ultimate univerzum Peter Parkere távozott az élők sorából, és bármily meglepő, a fiatal hős azóta sem támadt fel, és a jelek szerint egyelőre nem is fog. Ez sokak számára ugyan teljesen evidensnek tűnhet, de aki rendszeresen olvas Marvel vagy DC képregényeket (ahol a hősök halála és feltámadása szinte mindennapos), ezen akár meg is lepődhet. Peter Parker azonban nem csak az alternatív Ultimate világban hunyt el, de tavaly télen az eredeti (616-os) Marvel univerzumban is, méghozzá a The Amazing Spider-Man 700. számában. A hálószövő hős halálát régi nemezise, Doktor Octopus hozta el, aki csak úgy tudta legyőzni gyűlölt ellenségét, hogy felcserélte kettőjük tudatát: Otto a fiatal és életerős Peter testébe, Parker pedig Octavius haldokló porhüvelyébe került. Bár Peter mindent megtett azért, hogy a cserét visszafordítsa, végül elbukott: egy akciódús és drámai történet csúcspontjaként távozott az élők sorából. És lehet ez furán fog hangzani, de ennél jobb dolog aligha történhetett volna Pókemberrel.

Tovább

The New 52: Action Comics #1

A DC idén őszre időzített „soft rebootja” sokak számára nem jelent semmit, azonban a kiadó számára igen kemény döntés lehetett, hogy a legrégebben futó amerikai képregényt egész egyszerűen újraindítsa. Nem tévedés, az Action Comics 1938 júniusa óta jelent meg folyamatosan, és összesen 904 számot ért meg, ám a The New 52 névre keresztelt univerzumfrissítés senkivel nem tett kivételt, így szeptember 7-én az Action Comics számozását is “nullázták”, a karakter újraértelmezésének és egy kezdők számára is érthető vonalvezetés ígéretével. Ahogy az a Justice League #1 kapcsán már szóba került, a DC univerzum a Flashpoint hatására teljesen átalakult, s ez nem csak arra adott lehetőséget, hogy a kiadó teljesen új olvasóközönséget szólítson meg, de arra is, hogy a karakterek egy részét némileg átértelmezzék. Ez utóbbi kategóriába tartozik maga Superman is, akinek a szerepét jócskán átformálták a The New 52 keretén belül.

Tovább

The New 52: Justice League #1

A korábbi bemelegítést (Flashpoint #1-5) követően a mostani bejegyzéssel veszi kezdetét a The New 52 sorozatunk, amelyben az augusztus 31-én bekövetkezett DC Comics „soft reboot” eredményét veszem sorra – legalábbis egy részét. A The New 52 nem véletlen névválasztás a DC részéről, ugyanis 2011. őszén összesen 52 új képregényt indítanak útjára az #1-es számtól. Érthető okokból (nem nyertem a lottón) ezen blog keretében nincs lehetőségem az összes bevizsgálásra, így csak a – számomra – legérdekesebb címeket veszem majd sorra, kezdve a Justice League #1-el.

Tovább

Haviosztás: Flashpoint (The New 52)

2011. augusztus 31. sok szempontból is mérföldkő volt az amerikai DC Comics kiadó számára, hiszen megjelent a Flashpoint nevű minisorozat 5. része, amely lezárt egy jelentős korszakot a DC szuperhősök univerzumában, illetve megjelent a Justice League 1., amely a Flashpointtal ellentétben egy egészen új világ alapjait fekteti le, arról nem is beszélve, hogy ettől a naptól minden képregényük egyszerre elérhető printben és digitálisan is. Elsőre úgy tűnhet, hogy egy teljes relaunch zajlott le a DC Univerzumban, azonban erről szó sincs, annak ellenére, hogy a kiadó újraindította az összes képregényét (még a legrégebbi Action Comicsot és a Detective Comicsot is), számos korábbi, nagy horderejű történet része maradt az aktuális kánonnak. A jelenlegi és elkövetkezendő Geek Life posztokban konkrét képregényeket megvizsgálva elsősorban igyekszem megvilágítani, hogy pontosan mi is történik Superman és Batman világában, másodsorban szeretnék kedvet csinálni az újraindított képregények elolvasásához.

Tovább

Képregényolvasás digitálisan: Pro és Kontra

Hazánkban is egyre népszerűbbek az ebook olvasók, és egyre többen választják a digitális köteteket a papíralapú olvasmányok helyett, a háttérben pedig a kiadók részéről megy a „találgatás”, hogy akkor mit is kezdjenek a könyvkiadás digitális szegmensével. Viszont nem csak a „könyviparban” aktuális ez a kérdés, hanem egy másik „papírgyökerű” kiadványtípus, a képregény esetében is, és ezt a témát igyekszem most egy kicsit körbejárni, szigorúan felhasználói szemmel, pro és kontra összeszedve az érveket a digitális képregényeket illetően.

Tovább

Haviosztás (július)

Valószínűleg nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy rajongok a képregényekért, hiszen itt a blogon, a képregény tag alatt is jó pár rajzolt történetről esett már szó. Viszont nem csak a hazánkban megjelent képregényeket gyűjtöm, hanem évek óta, hónapról-hónapra vásárolok „eredeti” füzeteket is, jobbára olyan sorozatokat, amelyek kapcsolatban vannak a kedvenc karakteremmel, Pókemberrel. A korábbi blogomban már volt egy külön téma a frissen vásárolt képregényfüzeteimnek haviosztás névvel, ám egy idő után leálltam az „értékelésekkel”. Ezt a régi „hagyományt” igyekszem „újraéleszteni”, és mostantól itt a Geek Life-on igyekszem minden hónapban beszámolni a friss szerzeményeimről. A korábbi évekhez képest most kevesebb ongoing sorozatot gyűjtök, de már érik bennem egy vérfrissítés gondolata, azonban addig is, lássuk annak a két szériának a legújabb részeit, amelyeket ma vásároltam meg a kedvenc képregényboltomban.

Tovább
Page 1 of 212