Vaják – Az utolsó kívánság

2007 őszén jelent meg a lengyel CD Projekt Red fejlesztőstúdió The Witcher című játéka, amely műfaját tekintve egy igazi keményvonalas szerepjáték volt, amiben a címszereplő figurát kellett irányítanunk küldetésről küldetésre. A játéknak májusban jelenik meg a folytatása The Witcher 2: Assassins of Kings alcímmel, ám jelen posztunkban nem a tavaszi PC-s játékkínálat egyik legjobban várt darabjával kívánunk foglalkozni, hanem az egész The Witcher sorozatot megalapozó irodalmi művekkel, amelyek végre magyar nyelven is napvilágot láttak. Bizony, április 14. óta kapható hazánkban a Vaják – Az utolsó kívánság című novelláskötet, amit mi annak rendje és módja szerint tüzetesen szemügyre vettünk és el is olvastunk.

 

Egy kis alapozás

A novellák, regények és a The Witcher játékok főszereplője Geralt, egy mutáns fejvadász, akit már gyermekkora óta arra képeztek ki, hogy levadássza és semlegesítse a világszerte felbukkanó ilyen-olyan szörnyeket. Andrzej Sapkowski univerzuma első pillantásra egy teljesen hagyományos fantasy világ, tele mágiával, harcosokkal, különféle fajokkal és népekkel, no meg persze mesebeli szörnyekkel, ám mindezek ellenére mégis eltér a megszokott, főleg angolszász fantasy művektől. Egyrészt erőteljesen érződik rajta, hogy Sapkowski sokat merített a szláv mitológiákból (jócskán „átértelmezve” őket), de mégsem ez teszi igazán különlegessé, hanem az, ahogy a lengyel szerző bemutatja ezt a valóságtól igencsak különböző, de mégis rengeteg reális elemmel átitatott világot.

 

A The Witcher univerzumában is mindennaposak a hatalmi villongások, a furcsa szerzetek, az árulás, az ármány és a halál, de a szerző nem misztifikálja túl sem a cselekményt, sem a szereplőket. Tökéletesen festi le, hogy mennyire mindennapos esemény egy-egy szörny felbukkanása, és az átlag fantasyknél jóval földhözragadtabb a „hősök” fogadtatása is. A közemberek nem feltétlenül a megmentőt látják a hivatásos gyilkosokban, és a mágia sem evidencia, sokak számára csupán szemfényvesztés, így egyesek nem szívbajosak kalapos bohócnak titulálni a varázstudókat. Sapkowski munkáinak éppen ez a fura kettősség adja meg az alaphangulatát: egy fantasy világban járunk, amely mégis rengeteg elemében rímel a valóságra. Mindezt csak tetézi Geralt sajátos antihős karaktere (ami manapság már nem akkora nagy szám, de „születésekor”, a ’80-as évek közepén ez még nem volt bevett sablon), Sapkowski zseniális érzéke az életszagú párbeszédekhez, és az, ahogy a maga képére formálja a jól bevált fantasy toposzokat.

 

Most akkor Witcher vagy Vaják?

Szerencsére Sapkowski nem csak tehetséges, de termékeny is, így Geralt kalandjaival nyolc regényt és legalább két tucat novellát töltött meg, s ezek közül most egy novellagyűjtemény látott itthon napvilágot, Vaják – Az utolsó kívánság címmel. A The Witcher fanatikusoknál persze a vaják szó azonnal kiverte a biztosítékot, még petíció is indult a név elutasítása céljából, azonban érezni kell, hogy egy játék és egy irodalmi mű között hatalmas különbség van. A játékoknál a címet a legritkább esetben lokalizálják (sokszor eleve nem is lehet, hiszen a cím egyben brand/márkanév is) és nem volt ez másképp a The Witcher esetében sem (és ha a cím nem változik, akkor ehhez igazodik a játék beltartalma is), azonban a regény Sapkowski eredeti lengyel szövege után lett magyarra fordítva. És itt a hangsúly: magyarra, tehát a hazai kiadásban semmi keresnivalója az angol fordításban szereplő Witcher szónak, és ezen semmit nem változtat, hogy a játékok ezzel a névvel kerülnek hazai forgalomba. A vaják egyébként egy szép ízes műszó (mint a witcher az angolban, a hexer a németben, vagy épp a wiedzmin az eredeti lengyelben), ami elsőre ugyan furcsa, de mégis működik, hiszen utalás a főhős képességeire, viszont csakis ebben a fantasy univerzumban működik. Tény, hogy több, mint három évvel a The Witcher megjelenése után nehezebben áll rá az ember agya a változásra, de az is biztos, hogy 15 oldal után már magunk is úgy voltunk vele, hogy ennél jobban aligha lehetett volna fordítani Geralt „foglalkozását”.

 

Magyarul “szól” hozzád

Azt pedig külön kiemelnénk, hogy Szathmáry-Kellerman Viktória fordítása remek munka lett, a szöveg élvezetes és lendületes, olvasatja magát, s habár ehhez nyilván kellett az eredeti minősége is, azért gondolom mindannyian találkoztunk már olyan regénnyel, amit a nem túl szakszerű fordítói munka tett élvezhetetlenné. Szerencsére esetünkben erről szó sincs, az összképet csupán néhány elgépelés rondítja, de ezt fogjuk most arra, hogy a PlayON! először vágta a fejszéjét a könyvkiadás rönkjébe. A kötet többi részét amúgy nem érheti kritika, a borító ízléses, a dombornyomott, ezüstös Vaják felirat és a szerző neve kellemes utalás a főhős egyik pengéjére, a belívek nem wc-papír minőségűek és a szöveg mérete és szedése is kellően szembarátra sikeredett.

 

A kiadvány amúgy 290 oldalas, és ahogy említettük, hét novellát tartalmaz, amelyek csak lazán kapcsolódnak egymáshoz, így akár nagyobb szünetekkel is olvashatjuk őket. A történetek egy része, de legalábbis a hangulatuk ismerős lehet majd azok számára, akik játszottak a The Witcherrel, azonban ezt a regényt nem csak azoknak ajánljuk, akik imádták a játékot, hanem azoknak is, akik csak úgy általában vonzódnak a fantasy műfajhoz – a Vaják igazi felüdülés lehet a futószalagon készülő tucatregényekhez képest.

 

Ha többet szeretnél tudni: Vaják a Facebookon

Kommentek: